A világ titkaira túlságosan lassan vet fényt a kutatás; a tudomány sok kérdésre még egyáltalán nem tud választ adni. A tudományos kutatás azonban az egyetlen út, ami bennünket a rajtunk kívül eső világ helyes megismeréséhez vezet.
Napjainkban az egyik leggyakrabban jelentkező elvárás valamennyi szervezet, intézmény irányába az innováció meghonosítása és alkalmazása. A tudomány és az innováció fontosságát a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok is felismerték, és lehetőségeikhez mérten, specialitásukhoz illeszkedően törekednek szervezeti szinten a szakmai-tudományos tevékenység erősítésére.
Az irányítási struktúra megváltozásával 2022 nyarán a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok történetében új fejezet kezdődött: előtérbe került a szolgálatok rendszermodelljei közül a kooperatív működés, ide értve a tudományos élet, illetve a kutatás-fejlesztés területét is. Ez a változás lehetővé tette a párhuzamos működésű, szervezeti szintű tudományos tanácsok helyett a közös értékrend és közösségépítés talaján állva egy egységes szervezet, a Tudományos Innovációs Fórum létrehozását, amely biztosítja a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok számára a tudományos életben való részvétel kereteit. A feladat azonban nemcsak arról szólt, hogy létre kell hozni egy új szervezetet, hanem arról is, hogy korszerűsíteni kell a szolgálatok tudományhoz való hozzáállását, tudományban való részvételét.
A Tudományos Innovációs Fórum – a szolgálatok tekintetében – a tudományos élet motorja; támogatja a tudástranszfert, a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazását, elősegíti a nemzetközi tudományos együttműködést, a kapcsolattartást a hazai kutatóbázisokkal.