Küldetés
A Tudományos Innovációs Fórum célja, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok intellektuális erőforrásává, az ismeretek gyűjtőhelyévé váljék. Működése a tudomány tiszteletén, a közösség építésén, az egység - tudomány - innováció hármasán alapul. A Tudományos Innovációs Fórum a hazai kutatási, fejlesztési és innovációs ökoszisztémával, a felsőoktatási intézményekkel kialakított együttműködésre alapozva valósítja meg szervező, koordináló, javaslattevő feladatait.
Szervezete
- elnök: a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár
- ügyvezető elnök: az elnök által felkért, a polgári nemzetbiztonsági közösségben elismert személy
- titkár: a Szolgálatok állományába tartozó személy
- vezetőségi tagok: a Szolgálatok főigazgatói által delegált főigazgató-helyettesek
- állandó tagok: a Szolgálatok főigazgatói által delegált, a tudományos tevékenység koordinálásában résztvevő szakértő munkatársak
- tanácskozási jogú tagok: külső szakértők, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézet vezetője/a Polgári Nemzetbiztonsági Tanszék vezetője
Feladatai
- Elősegíti a Szolgálatok tudományos életben való megjelenését, a kutatómunka irányaira vonatkozó javaslatok megfogalmazásával, hazai és nemzetközi konferenciákon való részvételre vonatkozó ajánlásokkal, a Szolgálatok tevékenységével összefüggő tudományos és innovációs tevékenységgel kapcsolatos állásfoglalásokkal.
- Támogatja a Szolgálatok munkatársainak képzését, tudományos tevékenységét, ösztönzi a tudományos fokozat megszerzését.
- Elősegíti a tudástranszfert, a Szolgálatok hozzáférését a legújabb, tudományos, technológiai és módszertani ismeretekhez, információkhoz, és támogatja azok gyakorlatban történő hasznosítását.