Hírek
Cyberweek 2024: Középpontban a kiberbiztonság
Az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségi feladataihoz kapcsolódóan az NBSZ számos rendezvény házigazdája volt 2024. szeptember 23-27. között. A rendezvények kivétel nélkül a kiberbiztonság tematikája köré szerveződtek, ezért eseménysorozat a Cyberweek elnevezést kapta.
Az eseménysorozat célja a kiberbiztonsági kihívásokkal szembeni közös fellépés megerősítése, a tagállamok közötti együttműködés fokozása, a legjobb gyakorlatok megosztása és a jogszabályi környezet megvitatása volt, a megvalósításnak az EU kiberbiztonsággal foglalkozó munkacsoportjának ülései, workshopjai és két konferencia adtak keretet.
A Cyberweek nyitóeseménye az idén 9. alkalommal megszervezett Cybersec Kiberbiztonsági Konferencia volt, ahol a vezető iparági szereplők, illetve a témában jártas szakértők, tisztviselők a törvényi szabályozásra, a kritikus infrastruktúrák védelmére, valamint a tudatosításra és a megfelelésre fordítottak kiemelt figyelmet. Az esemény fórumot biztosított a kiberbiztonság legfrissebb kihívásainak és megoldásainak megvitatására, segítette az új kapcsolatok építését, amelyek a jövőbeli együttműködést erősítik a digitális tér védelmében.
A rendezvénysorozat keretében 24. alkalommal tartották meg a CSIRT Hálózat találkozóját, amelyen az Európai Unió tagállamainak, az Európai Unió Kiberbiztonsági Ügynökségének (ENISA) és az Európai Bizottságnak a delegáltjai vettek részt. A CSIRT hálózat az Európai Unió tagállamainak számítógépes biztonsági incidensekre való reagálási csapatait fogja össze, és kiemelt szerepet játszik az unió kiberbiztonsági rendszerének védelmében. A találkozón a résztvevő szakértők a számítógépes incidensekkel kapcsolatos gyors és hatékony reagálási képességek fejlesztéséről, valamint a nemzetközi együttműködés további erősítéséről tárgyaltak.
Az esemény fontos része volt a 16. EU-CyCLONe találkozó, amelyen az uniós tagállamok és intézmények képviselői közösen dolgoztak a kritikus hálózatok ellenállóképességének növelésén, valamint a nagyobb méretű kibertámadások esetén történő közös válaszadási mechanizmusokon.
Megrendezték továbbá a NIS Együttműködési Csoport 32. plenáris ülését, ahol az együttműködési Csoport meghallgatta a különböző munkacsoportjainak beszámolóit és megvitatta a jövő fontos kérdéseit és témáit, például a kvantumkriptográfiát és a NIS2 implementálását.
A héten ülésezett a Kiberügyekkel foglalkozó horizontális munkacsoport is, amely a kiberbiztonsági szabályozások és jogi keretek harmonizálásával foglalkozik. A résztvevők közösen dolgoztak azon, hogy a digitális gazdaság és társadalom védelme érdekében tovább erősítsék az EU kibervédelmi rendszerét, valamint előmozdítsák a tagállamok közötti szorosabb együttműködést.
A rendezvénysorozat zárásaként az ENISA Skills Konferenciára került sor, amelynek egyértelmű célja volt, hogy rámutasson arra, hogy a kiberbiztonsági oktatás kritikus szerepet játszik a készségek hiányának megszüntetésében. Az olyan kezdeményezések, mint az EU által 2023-ban elindított Cybersecurity Skills Academy, kulcsfontosságúak ebben az erőfeszítésben.
A Cyberweek során megvitatott kérdések és döntések hosszú távon is meghatározzák majd Európa kiberbiztonsági jövőjét, és fontos lépést jelentenek a digitális világ védelmének megerősítése felé.
Különbözőek vagyunk, de az értékeink, a hagyományaink, az örökségünk közös
A haza
szolgálatában